A legfinomabb ételek a minőségi alapanyagoknál kezdődnek

Szeretem a pulykát

Húsgolyók barnamártással

2019. június 13. - Szeretem a pulykát

Megéri szenvedni vele a konyhában, mert tuti siker lesz:) 

Ilyet még nem készítettünk, nekünk is új, de mi nem csalódtunk, reméljük Ti sem fogtok:)

2019_05_husgolyok_barnamartassal_kicsi.jpg

Húsgolyók barnamártással

A húsgolyókhoz:

  • 50 dkg finomra darált pulykacomb
  • 10 dkg vaj
  • 1 nagy fej vöröshagyma nagyon apró kockákra vágva
  • 1 tojás,
  • 10 dkg zsemlemorzsa
  • 1 dl tejszín
  • 2 kávéskanál só
  • csipet őrölt fehér bors
  • kis csipet őrölt szegfűbors

A tejszínes barnamártáshoz:

  • 2 dl tejszín
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • csipet őrölt fehérbors
  • 1/2 kiskanál pirospaprika
  • húsleves vagy víz

Egy evőkanálnyi vajon megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát. Kicsit felverjük a tojást, összekeverjük a tejszínnel, hozzáadjuk a zsemlemorzsát, és kb. 10 percig állni hagyjuk. Alaposan összegyúrjuk a darált húst a vajas hagymával, a tejes tojásba áztatott zsemlemorzsával és a fűszerekkel. Diónyi gombócokat készítünk a masszából.
Megmelegítjük a maradék vajat, és folyamatosan rázogatott serpenyőben minden oldalukon barnára sütjük benne a golyókat. A tejszínes barna mártáshoz 2 evőkanál lisztet és fél kiskanál pirospaprikát keverünk a húsgolyók sütéséhez használt, még meleg vajba, azután tejföl sűrűségűre hígítjuk húslevessel (vagy vízzel).
Szójaszósszal és kevés fehér borssal ízesítjük, belekeverjük a tejszínt és az egészet felforraljuk. Tetszőleges körettel tálaljuk.

Az egyik legjobb nyári étel

Mikor grillezzünk, ha nem nyáron. Ehhez viszont jó receptek sem ártanak, nem elég megvenni a nyers vagy félkész grill húsokat a boltban. A recept részében most segítünk, íme! Most mondjátok azt, hogy nem néz ki jól:) 

2019_06_pulykakebab_kicsi.jpg

Pulykakebab

Hozzávalók 8 nyárshoz:

  • 50 dkg darált pulykacombfilé
  • 1 kisebb vöröshagyma apróra vágva
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál só
  • 1/2 kávéskanál őrölt bors
  • 1 csipet őrölt köménymag
  • a sütéshez: kevés olaj
  • továbbá: 8 saslikpálca


A darált húst összedolgozzuk a fűszerekkel, a zúzott fokhagymával és a hagymával. Nyolc felé osztjuk, vizes kézzel mindegyikből hengert sodrunk, beleszúrjuk az előzetesen vízbe áztatott saslikpálcát. Így járunk el az összes masszával, majd az  olajjal kikent, felforrósított grillserpenyőben minden oldalukat megsütjük és tálaljuk.

Megint egy gombóc!

Bizony, az előző recept után megint egy gombóccal támadunk:) 

Nem egyszerű összerakni, de megéri vele szöszmötölni a konyhában, mert nagyon finom. A körettel pedig tényleg lehet variálni az étel találását, mert szinte minden passzol hozzá. Jó étvágyat!:)

2019_05_gombas_husgomboc-001_kicsi.jpg

Gombás húsgombóc

Hozzávalók:

a húsgombóchoz:

  • 50 dkg darált pulykacomb
  • 1 vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • 2 evőkanál olaj

továbbá:

  • 50 dkg gomba
  • 1 vöröshagyma
  • 1 (piros) paprika
  • 1 kis dobozos sűrített paradicsoma
  • őrölt bors
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • 2 evőkanál olaj
  • 1,5 dl tejföl

a tálaláshoz: (piros) paprika és snidling vagy újhagyma zöldje

A húsgombóchoz az apróra vágott hagymát az olajon megdinszteljük. A fűszerekkel együtt a húshoz keverjük. Vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk és felforrósított olajon minden oldalát pirosra sütjük. Mellétesszük az apróra vágott hagymát, pár percig sütjük, majd a megtisztított gombát is hozzákeverjük. Megszórjuk a pirospaprikával, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a felkarikázott paprikát és a paradicsompürét. Addig főzzük, amíg a gomba levet nem ereszt, kb. 3 dl vizet öntünk hozzá és kb 15 percig főzzük. Beleöntjük a tejfölt és addig főzzük, amíg sűrű szaftja nem lesz. Forrón, tetszés szerinti körettel tálaljuk.

Pulykakolbásszal töltött kölesgolyó

Csupa finom egy ételben, ez a jelmondatunk. Könnyű elkészíteni, és a mindennapokban igazi különlegességként fog hatni, hiszen valljuk be, nemsokszor készítünk kölesgolyót. Na majd, ha ezt kipróbáljátok, akkor ez változni fog:)

2019_05_pulykakolbasszal_toltott_kolesgolyo2_kicsi.jpg

Pulykakolbásszal töltött kölesgolyó

Hozzávalók:

  • 10 dkg vékonyra szeletelt pulykakolbász
  • 10 dkg köles
  • 2 dl húsleves
  • 1 tojás
  • 1 maréknyi snidling apróra vágva
  • 2-3 evőkanál zsemlemorzsa
  • a sütéshez: olaj
  • a tálaláshoz: friss saláta

 

A kölest többször váltott vízben átmossuk, majd a húslevesben puhára főzzük. Összekeverjük a tojással, a snidlinggel és a zsemlemorzsával. Vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle, mindegyik közepébe pulykakolbászt téve. Bő, forró olajban kisütjük, friss salátával tálaljuk.

Ilyet még nem csináltunk....

De most már elmondhatjuk, hogy ilyet is ettünk és bizony nem fogjátok elhinni, de finom volt:) A túró, jobban mondva a körözött sütve is jó, pláne ha ez a töltelék. Tölteni meg egyébként is szeretünk, itt viszont kifejezetten jó a párosítás. Jó étvágyat kívánunk. Éljen június:)

2019_04_korozottel_toltott_pulykamell_kicsi.jpg

Körözöttel töltött pulykamell

Hozzávalók

  • 50 dkg szeletelt pulykamell

A körözötthöz:

  • 25 dkg túró
  • 1 dl tejföl
  • 10 dkg vaj
  • 1-2 evőkanál pirospaprika
  • 1 vöröshagyma apróra vágva

A sütéshez: vaj

A tálaláshoz: aprított snidling

A körözött hozzávalóit összeverjük és a megmosott, finoman sózott húst megtöltjük vele. Vajjal kikent tűzálló tálba tesszük és lefedve, 180 fokon 50 percig sütjük, közben időnként meglocsoljuk a szaftjával. Eltávolítjuk a tál fedelét és további 10 percig pirítjuk. Snidlinggel megszórva, tetszőleges körettel tálaljuk.

 

Irány Olaszország, ismét egy finom leves

Rég volt leves:), úgyhogy elkalauzolunk Benneteket Olaszországba, ahol érezni az asztal mellett a friss oregno illatát, a paradicsom zamatos és roppanós, a parmezán mindent kicsit megbolondít, a bazsalikom nem tolakodóan, de minden falatnál érezhető...És minden ez egy tányérban finom húsgombóccal párosítva, nyami:)

2019_04_olasz_paradicsomleves_husgomboccal_kicsi.jpg

 

Olasz paradicsomleves húsgombóccal

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált pulykacomb
  • 1 vöröshagyma apróra vágva
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál szárított oregano
  • 1 evőkanál szárított bazsalikom
  • 1 tojás
  • 2-4 evőkanál frissen reszelt parmezán
  • frissen őrölt bors
  • olaj

A leveshez:

  • 3 dl paradicsompüré
  • 1 gerezd reszelt fokhagyma
  • barzsalikom
  • frissen őrölt bors
  • 1 csipetnyi cukor

Az olajon megdinszteljük a hagymát és a húshoz keverjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és jól összegyúrjuk. Vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk.

A paradicsompürét felöntjük 3-4 dl vízzel. Sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a cukrot és a fűszereket, beletesszük a húsgombócokat és kb. 15 percig főzzük, majd friss bazsalikomlevéllel tálaljuk.

Egyszerűen nagyszerű

De tényleg, kipróbáltuk:) Könnyű elkészíteni, finom, egészséges. És mégis valami más, mégis egy kicsi újdonság a megszokott fogások között.

Tessék elkészíteni, hajrá:)

2019_04_kecskesajtos_magos_bundas_pulykamell_kicsi.jpg

Kecskesajtos, magos bundás pulykamell

Hozzávalók:

  • 50 dkg pulykamell szeletekre vágva
  • 25 dkg kecskesajt
  • 10 dkg magkeverék
  • őrölt bors
  • olaj
  • a tálaláshoz: petrezselyemzöld

A pulykamellet besózzuk és a magkeverékben megforgatjuk. A tűzálló tálat olajjal kikenjük, a húst belefektetjük és rámorzsoljuk a sajtot, megszórjuk a maradék magkeverékkel. Lefedve 180 fokon kb. 40 percig sütjük, petrezselyemzölddel és tetszőleges körettel tálaljuk.

Az egyik legeredetibb pulykás leves

Igen-igen, hölgyem és uraim, következik a talán legnépszerűbb pulykás leves, a tárkonyos pulykaraguleves. Kevés olyan emberrel találkoztunk, aki nem szereti:)

2019_05_tarkonyos_gombas_pulykaraguleves3_kicsi.jpg

Tárkonyos-gombás pulykaraguleves

Hozzávalók:

  • 50 dkg pulykamell apró darabokra vágva
  • 2 dkg vaj
  • 50 dkg gomba (erdei és csiperke vegyesen)
  • 1 vöröshagyma
  • 4 nagyobb sárgarépa
  • 2 fehérrépa
  • 20 dkg zöldborsó
  • 3 dl tejszín
  • 4-6 evőkanál tárkonyecet
  • 2-3 evőkanál szárított tárkony
  • őrölt bors

A felaprított vöröshagymát a vajon megpároljuk. Rádobjuk a megmosott, felaprított gombát és zsírjára pirítjuk, kiszedjük, félretesszük. A megtisztított, felkarikázott sárgarépát és fehérrépát a hagymához adjuk, pár percig pirítjuk. Belekeverjük a húst és addig főzzük, amíg kifehéredik. Felöntjük 2 liter vízzel, majd lefedve addig főzzük, míg a hús és a zöldségek meg nem főnek. Belekeverjük a tejszínt, megszórjuk a fűszerekkel, hozzáöntjük az ecetet, alaposan elkeverjük. Beletesszük a gombát és a zöldborsót és még kb. 5 percig főzzük, majd tálaljuk.

 

Zöldborsófőzelék pulykavirslivel

Igazán nem vádolhattok azzal, hogy nem főzünk Nektek változatosan: hát most jöjjön egy igazi, hamisítatlan menzás kaja gyerekkorunkból:)

Hiába a rossz emlékek, mi szeretjük, legalábbis, ahogy mi készítjük. 

2019_05_zoldborsofozelek_pulykavirslivel_kicsi.jpg

Zöldborsófőzelék pulykavirslivel

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg fagyasztott zöldborsó
  • 1 dl tejföl
  • 1 dkg liszt
  • 2-3 teáskanál szárított majoránna
  • őrölt bors
  • 4 pár pulykavirsli
  • a sütéshez: vaj


A zöldborsót annyi sós, borsos, majorannás vízben, amennyi éppen ellepi, megfőzzük. Ha megpuhult, hozzákeverjük a liszttel elkevert tejfölt és még pár percig főzzük.
A virslit bevagdossuk és a vajon pirosra sütjük, a főzelékkel tálaljuk.

Hmmmm, de finom

Rákanyarodtunk a spárgás ételekre, levest ebből még nem főztünk. Bár már egész jó idő van, egy jó leves mindig jöhet:)

2019_05_spargakremleves_pulykakolbasszal_kicsi.jpg

Spárgakrémleves pulykakolbásszal

Hozzávalók:

  • 50 dkg zöld spárga
  • 2-4 újhagyma
  • 1/2 liter víz
  • 1 zöldségleveskocka
  • 2 dl tejszín
  • 1 evőkanál vaj
  • 10-20 dkg pulykakolbász vékony szeletekre vágva

Az újhagymát megtisztítjuk, vékonyan felszeljük. A spárgát alaposan átmossuk, és két végénél meghajlítva eltörjük. (Ahol magától törik, onnan felfelé biztosan nem fás a szára.) Felszeljük ezt is, pár spárgacsúcsot félreteszünk. Vajat melegítünk, a hagymát üvegesre sütjük rajta, majd hozzáadjuk a spárgát. 2-3 percig pirítjuk. Felöntjük a vízzel és beletesszük a leveskockát. 10 percig főzzük a levest. Hozzákeverjük a tejszínt, az egészet turmixoljuk, a lábosba visszaöntve újraforraljuk.

A pulykakolbászt száraz serpenyőben ropogósra sütjük és a levest ezzel és egy-egy spárgacsúccsal díszítve tálaljuk.

süti beállítások módosítása